Esztelen rohanás

Volt már olyan érzésed, hogy csak kívülről figyelsz mindenkit? Mondjuk egy eldugottabb sarokból? Miközben az emberek csak rohannak el melletted. Észreveszed, felfogod, hogy mit tesznek, hogy átrohanják egész életüket. Tudod, hogy te is a része, vagy ennek, s valószínűleg a saját léteddel te is ugyanígy teszel. Mégis, olyan szomorúan kétségbeejtő a helyzet. Tudod, hogy mit kellene tenniük, azért, hogy meg tudjanak állni, csak élvezni a pillanatot, mégis bárhogy ordítanád, nem értenék. Hisz, ha jobban belegondolok, valaki ott áll az én életem egyik sarkában is, és talán ugyanígy mereng azon, hogy butaság, amit csinálunk. Majd ha egyszer szép lassan rájönnek az emberek, mit is kellene máshogy csinálniuk, akkor hirtelen, te nem leszel, olyan, aki ott áll valaki életének nézőjeként egy eldugott sarokban. Hirtelen ráeszmélsz, hogy a legokosabb, amit tehetsz, hogy kisétálsz az útra te is, és a saját magad életével foglalkozol onnantól.